Pár hónapja történt az eset, amikor Adrienn kisgyerekével a babakocsiban utazott a 4-es villamoson. A helyet nem adták át neki, így kénytelen volt állni. A villamosvezető hirtelen erőset fékezett ami következtében elesett és a babakocsi is felborult és megsérült, szerencsés véletlennek köszönhető, hogy a gyermekének nem esett baja. A villamosvezető nem tett semmit, de az utasok is mélán nézték, ahogyan a szétszóródott dolgokat összeszedi. Panaszát továbbítjuk a BKK illetékesei felé, mivel a sérüléseken kívül anyagi kára is keletkezett.

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Enyhén szólva nagyon kellemetlen és felháborító utazásban volt részünk a mai napon, 2013. 04. 16-án utaztam a 4-es villamoson Újbuda központ irányába a nyugati tér irányából egy éves kisfiammal, babakocsival!

A villamos tele volt természetesen, mi a babakocsisoknak kijelölt helyen voltunk, szabályosan közlekedve! Ülni esélytelen volt, hiába kisgyerekkel lévén. Ahogyan az oktogonhoz ért a villamos, a megállót elhagyva cc.13.05 perckor a vezető hirtelen, váratlanul hatalmas fékezést hajtott végre, melynek következtében elestem, a babakocsi is borult, egy helyen kiszakadt az anyag, és letört az összecsukást szolgáló kar, mivel be volt csatolva a baba, így a szerencsétlenségben, ez védte meg.

A babakocsi aljában található kosárból kiszóródott minden poggyászunk, az apró dolgoktól kezdve a nagyokig minden-minden, gyümölcs, játékok, , kanál, bkv jegy, ruhák, winchester is benne volt, hazajöttünk végre, kipróbáltam volna és az ütés következtében nem pörög fel és nem működik.

Nálam volt egy laptop, ahogyan elestem, természetesen leesett a padlóra ez is, olyan sérülést kapott, amitől működésképtelenné vált.
Ruházatomban, a farmeromban is maradandó sérülés következett be.
A vezető az eset megtörténte után semmit nem mondott be, nem kérdezett, hogy esett-e valakinek bármi baja, pedig többen is elestek a fékezés következtében, vezette tovább a villamost, mintha mi sem történt volna! Ehhez a hozzáálláshoz egyszerűen nem találok szavakat

Teszem fel a kérdést, hogyan szálljak fel villamosra a jövőben nyugodt szívvel a kisfiammal? Olyan maradandó sérülést is kaphat bármelyikünk, amiből nem gyógyulhat meg az ember,ennyire figyelmetlen legyen egy villamosvezető, hogy bárki megsérülhet, különösen egy egyéves baba, aki még nem tud semmit csinálni és nem tud védekezni! Jövőben nem is merek felszállni a fiammal a járműre, hiszen annyira megijedtem és annyira féltem az ilyen esetektől!!

Nagyon szomorú vagyok és még most sem nyugodtam meg a történtek után.
Villamos száma: 2010

Kérem az eset alapos kivizsgálását és kártérítést.

Tisztelettel
Adrienn